2013. február 27., szerda

Céklaleves lilahagymával

Varrás helyett főzés. Egy nagyon egészséges, gyorsan, olcsón elkészíthető levest csináltam ma. Olyan jól sikerült és finom lett, hogy meg is mutatom.
A cékla nem volt mindig a barátom, de pár éve minden formában szívesen fogyasztom az egész családdal. Szoktam csak natúr párolva, sülve, köretnek készíteni, most krémlevest csináltam.


Ez már a végeredmény. :)

Hozzávalók: 2 közepes cékla / 50 dkg./
2 fej lilahagyma
3 ek olaj
1 húsleveskocka
1 pohár tejföl
fél citorm
3 kk cukor
só, bors, petrezselyem zöld

A Céklát megpucoltam /érdemes gumi kesztyűben csinálni/  és aprítóval egész apróra daráltam. A hagymát kockára vágtam és az olajon üvegesre pároltam, majd hozzáraktam az aprított céklát. Pár perc együtt párolás után felengedtem 1,2 l vízzel, amelyben előzőleg feloldottam 1 leveskockát.
Sóztam, borsoztam majd kb. negyed óráig főztem. Ezután botmixerrel pépesítettem, itt elég bizarr színe volt /barna/ de ahogy beleraktam a citromlevet és a cukrot azonnal előjött a gyönyörű pirosas színe. A tejfölt elkavartam simára, majd a léből 2 merőkanállal rámertem és ezzel fel is melegedett annyira, hogy a leveshez hozzá lehetett önteni. Ezzel még egyszer összeforraltam /ízlés szerint lehet még fűszerezni/ utána elzártam és tálaláskor megszórtam petrezselyem zölddel. Jelenleg csak szárított volt itthon, de frissel még ízletesebb.
Egy pikáns, kicsit savanyú de ugyanakkor édes levest kell kapnunk.
Érdemes kipróbálni isteni finom!

A varrás is megy a háttérben, főleg fémkerestes ezt meg azt készítek, mindig van kinek adni :)

Shopba új medálok, fém keretek érkeztek.  



A márciusi akció:
   
kesztyűbélés -10 %.

Téged is várlak szeretettel a vásárlók között!

Tavasszal jönnek az új amerikai elővágott anyagok!

A vásárlók által készített munkák képeit 
Kirakat albumban mindenki megnézheti!


1 megjegyzés:

Ábrahámné Éva írta...

Nagyon finom lehetett a levesed!
Azt gondoltam hogy Ricsinek készítetted mert azt olvastam hogy elindult haza!!!!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...