2011. november 26., szombat

Tűzés gyakorlás

Kaptam szép, színes, kicsit fényes kb. 30 x 30 cm-as sötétítő függöny anyagdarabokat. Ezeket tűzés gyakorlásra szeretném felhasználni. Az első próbálkozásom, egy bögre szőnyeg lett.


Elég kezdetleges minta, de így első ránézésre elég jól mutat, főleg olyan szemmel aki nem ismeri a tűzés csinját-bínját! Na, de nem elég ismerni úgy is kell csinálni, ami ugye nem megy egyik napról a másikra. Először az anyag közepébe egy A betűt készítettem:


Ez még mondhatni jól sikerült. Aztán az aljára még raktam két betűt és körben virágokat, vagyis virágféléket terveztem.


Na ez már húzósan sikerült. Pedig papíron elég jól ment. Mégis lett hiba benne bőven. Íme:


Tehát ugye ezek a fránya kavicsok, nem mindig "arra gurultak" amerre én akartam. Mondjuk a végére lett vagy 1000 kavicsom.

A másik hiba a rettegett pukli, persze hogy megjelent a két minta között.


A végső képen ugyan már nem látszik.


Aztán a szép tűzésben nem lehet egyenes vonal, hát ebbe az is sikerült:





Összképet nézve nem lett nagyon rossz, de van még mit fejlődni, na de van még 19 ilyen szép anyagom!

Tanúságok: 

1, legközelebb nagyobb, kövérebb mintákat készítek, mert a végén nem emelkedik annyira ki a minta mint amennyire én szeretném

2, sokkal lendületesebben kell varrni, hogy szebbek legyenek a vonalak

3, sokkal pontosabb fedéssel /gyakorlás/

4, Ági még biztos tudna sorolni többet is! :)


A játékra még lehet jelentkezni itt!!


Más:


Kedves Népes olvasótáborom!!

Mindenkinek  aki szereti a szép tájakat, a meleget, az érdekes kalandokat ajánlom figyelmébe ezt a blogot:


Nem csak azért mert a Fiam írja, hanem mert szerintem nagyon érdekes lesz. Igaz még csak most kezdődik a kaland, de szerintem érdemes követni!



6 megjegyzés:

Álomjáró-Bozsomati írta...

Hűűűű! Nekem azért tetszik!

Renus művei írta...

Nagyon tetszik!Ügyes vagy!Bár csak már én is itt tartanék!Mire elfogy a próba anyagod egyszerűen szuper leszel!!!

Kaccat írta...

ó hát szerintem ez nagyon profi! Nagyon ügyes vagy!

Csitri írta...

Edit, leesett az állam!! Nagyon ügyes vagy!

Marcsi és Ági írta...

Lesem a hibákat, de nem találok :-))
Az, hogy melléölt néha, tudod : "nem hímzőgép vagyunk, hanem a két kezünk" . A szabályokat mindenhol betartottad, ami erre a kivitelezésre vonatkozik!!! A pukli azért lett, mert jelen esetben nem egy blokkot kell darabonként értelmezni, hanem az egész munkára összességében vonatkozik, hogy " középen kezdj". (Az A-betü jobb oldalának vonala azonban nem egyenes a kép szerint) Ha zavar a pukli, akkor jön a "légy kreatív" és mondjuk valamilyen alapanyaggal egyező színű cérnát kombinálj bele és tüntesd el a tanultak szerint! Imádom, hogy játszol, és gyakorolsz :-)) Nagyon ügyes vagy!!!!
Ági

Marcsi és Ági írta...

Még nagyon reggel van :-(( Most még egyszer elolvastam az egész bejegyzésed és így már mást írok. Nagyon jól megoldottad a puklit, és nyilván nincs gond az a-betü oldalával sem. Nagy piros pont!!!!!:- )) Nem találok hibát sem :-))
Ági

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...