2011. december 28., szerda

Az én Angyalaim

Biloba, Méhike és Éva!

Úgy kezdődött, hogy akartam magamnak egy tervező falat. Ki is néztem a neten, de mire meg akartam venni, elfogyott. Biloba blogján rátaláltam, házilag hogyan készíthető hasonló, és elárulta nekem, hogy kesztyűbélésből tökéletesen megvalósítható. Elirányított Méhikéhez /mert ugye felénk nem is hallottak még ilyen anyagról/ aki az ország másik végéből az első e-mailom után, rövid időn belül beszerezte és elküldte nekem az anyagot. Januárban saját tervező falat kreálok belőle!





A rendszeres olvasóim már tudhatják rólam, hogy gyűjtöm az anyagokat! Néhány bejegyzéssel ezelőtt, amikor az új varrószobámról adtam hírt, viccesen megjegyeztem, hogy van még szabad helyem anyagok tárolására, akinek van felesleges, nyugodtam küldje el. Másnap Éva a címemet kérte, mert az évek során felhalmozott anyagjaiból küldene nekem! 23-án meg is érkezett a csomag teli anyagokkal.




Mindhármójuknak köszönöm a karácsonyi sűrű teendők közbeni önzetlen segítséget! Nagyon tisztelem és becsülöm az ilyen embereket! Én is ilyen vagyok ha tudok és tehetem, segítek másoknak,  Tulajdonképpen az egyéves "blogéletem" alatt csupa ilyen emberrel találkoztam, virtuálisan és sokakkal személyesen is! 

/kivéve egy valakit, de ő gyorsan odébb állt/

Mindenkinek egészségben és békességben teli, boldog, szerencsés új esztendőt kívánok!

Happy new year!

Gelukkig Nieuwjaar!

Frohes neues Jahr!

€dit

6 megjegyzés:

Kaccat írta...

Gratulálok! (Látod, mondtam én, hogy gyorsan megy az anyaggyűjtés :D)
Biztos klassz lesz a tervezőfalad is! (pont valamelyik nap jutott eszembe, hogy beszéltünk róla)

Denise :) írta...

Oh what fun!! Yay for you, Edit!! :)

Unknown írta...

Szép anyagokat kaptál! Várom, hogy mi készül belőle.
Próbáltam a fényképet kisilabizálni, de nem nagyon tudtam. Ez nem olyan mint a vékony vatelin(amiből a tervező falad lesz).

Boldog Új Évet kívánok!

Medora írta...

Boldog alkotómunkával töltött új évet kívánok!

Álomjáró-Bozsomati írta...

Kívánok békét és boldogságot, egészséget és sok varrni, hímezni, szöszmögni valót az elkövetkező évre!

Böbe Morzsák írta...

A 2012-es évre minden jót, ötletet, alkotókedvet kívánok Neked!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...