2011. január 15., szombat

Alapminták próbája / tutorial/

Még két technikát kipróbáltam amit sűrűn látok és érdekesnek tűnnek.

Az egyik a "kanyarvarrás", vagyis ha nem egyenesen hanem ívesen szabunk ki egy darabot, hogyan sikerül beilleszteni?

Csináltam egy sablont, ami alapján rárajzoltam az anyagra illanós krétával az ívet.  





Kivágtam, majd az ellen oldalt is elkészítettem.



Bejelöltem mindkettő közepét és összegombostűztem. Majd levarrtam. Ilyen lett. Bonyolultabbnak hittem.





A másik az un: kunyhó motívum, kicsit másképpen.

Összeszedtem egy csomó kimaradt dirib-darab anyagot. A közepétől indulva elkezdtem összevarrogatni őket.




Az sem baj, ha hosszabb volt némelyik, ezt varrás után korrigáltam. Az eredeti mintában minden darab egyforma széles, én ettől egy kicsit eltértem és olyan szélesen varrtam össze, amilyen eredetileg volt. Tulajdonképpen inkább a színekkel lehet jól kombinálni, az egyik felét sötétre a másikat világosra érdemes készíteni a blokknak, úgy a végén összevarrva a blokkokat nagyon szépet mutat.
 Az enyém ilyen lett.



A hátoldalon szépen látszanak a levasalások is.




Holnap gyönyörű anyagokat keresgélek, remélem sikerrel. Elkezdem az első komoly darabomat. /ha lesz megfelelő anyag/.

Varrj velem te is.

Edit

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...