2011. január 6., csütörtök

Szabás


A terveket sorba véve úgy döntöttem, hogy az edényfogó mintáját fogom először kiszabni.
Ehhez két színű anyagot használok /nem bonyolítom túl elsőre/,  + vágólap, vonalzó, kés.

Eddig megvolnánk.





Mindjárt az első mérésnél akadályba ütközök, ugyanis az anyagnak egyetlen derékszöges sarka sincs. Mivel a boltba elég ferdén vágták el, ezért először is csinálok belőle egyenes oldalt. Majd sorba veszem a kiszabandó mintákat és darabszámokat, színeket, formákat és sorban kivágom. 






Szakavatott szem egyből kiszúrna valamit. Egy kedves ismerőstől kaptam még egy könyvet. Abban az eszközöknek nem csak a felsorolása, hanem a használata is le volt írva. Tehát rögtön kiderült számomra, hogy a vágást is és a vonalzót is pont fordítva csináltam. 

A helyes ugyanis a következő: a vágást mindig alulról felfelé kell csinálni, a vonalzót pedig mindig a kimért anyagra kell fektetni. Na de azért pontos méreteket kaptam így is.





Íme a kész munkadarabok. Mi lesz ebből?

A varrógépem is elkészült ma tehát nekifoghatok az összevarrásnak. 

Elő a gombostűket és a cérnát na meg a precízséget, mert az elengedhetetlen!

Varrj velem te is!

Edit

5 megjegyzés:

Unknown írta...

Eddig, jónak tűnik.

Editfolt írta...

Remélem a folytatás is menni fog!

Limara írta...

Kíváncsian várom a folytatást!:)

F.Gina írta...

A vágás a balesetek elkerülése miatt van lentről felfelé, mérni meg nyugodtan mérhetsz a vágólapon is, főleg nagyobb darabokat, akkor pedig a vonalzó a maradékon van, tehát jól csináltad :))

Editfolt írta...

Kezdek belejönni!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...